A nap hétágra sütött bár november közepén járunk. Umonia a tőle megszokott éberséggel és kecsesével indultunk ki a folyóhoz. Lépésben mentünk fel a fehér kerítések között a dobra majd ügetve mentünk be az erdő egyik kis ösvényére, ami a folyóhoz vitt. Hirtelen az út közepén egy megdermed őzike állt. Umonia halkan megállt. Orrlyukai kitágulta fülei össze vissza mozogtak, éreztem, ahogy megfeszül, bár nem a legfélősebb azért van ami nagyon kikészíti, és ilyen az őz is. 2 percig némán álltunk majd elrohant a kis őzike. Umonia szinte felsóhajtott a megnyugvástól. Lépésben mentünk el egészen a folyóig ahol a lassabb sodrásnál bele gázoltunk, Umonia boldogan nyerítet fel, majd játékosan beleprüszkölt a vízbe. Majd átérve a túlparton leszálltam, levettem róla a nyerget, majd hagytam, ha legelésszen, egy jó egy óra múlva felszerszámoztam,de haza indultunk. A hazafelé vezető úton, a fehér kerítések között vágtára fogtam, vágtánk közben csatlakoztak a karámban lévő lovak eszeveszett vágtánkhoz.

Felszerelés amit használtunk!